Megfelelő tudással a XXI. század is könnyebb

TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00764

A Tanúhegyek Egyesület 2018-ban pályázatot nyújtott be a KÖZÖSEN Tapolcáért Helyi Közösség HACS (Helyi Akciócsoport) TOP-7.1.1-16-H-014-4 Kompetencia Fejlesztő-, képző- és szemléletformáló programok, valamint közösségi innovációk című felhívásra.
A pályázat 3,98 millió Forint vissza nem térítendő támogatást nyert.
A projekt célja: Nyugdíjasok részére kompetenciafejlesztő-, képző és szemléletformáló program megvalósítása. Az idősek számára a XXI. század kihívásainak való megfelelés elősegítése, ezáltal számukra lehetővé tenni a város életében való aktívabb részvételt, elérhetővé téve a digitális világ használhatóságát.
2022. január-februárjában két tizenöt fős csoport ismerkedhetett meg sikeresen a digitális világ eszközeivel.
Ez mellett elkészült az egyesület honlapja is a projekt bemutatására.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.